Szép, hogy jó leszek!
A ViTT mottója:
Ha egy gyerek nem tud olvasni, megtanítjuk.
Ha egy gyerek nem tud írni, megtanítjuk.
Ha egy gyerek nem tud szorozni, megtanítjuk.
Ha egy gyerek nem tud viselkedni,
…megtanítjuk? vagy …megbüntetjük?
Miért nem tudjuk ugyanúgy befejezni
az utolsó mondatot, ahogy a többit?
(Rob Horner)
Pilléreink:
Egy amerikai nevelési módszer iskolánkban
2014 szeptemberében vezettük be a ViTT elnevezésű módszert, melyről jelenleg a ViTT FB oldalán, valamint alábbi ismertetetőnkből tájékozódhatnak az érdeklődők.
Miért szeretjük a ViTT módszert? Tanári hitvallásunk
Mielőtt válaszolnánk a fenti kérdésre, szeretnénk megosztani másokkal is azokat a szakemberek által megfogalmazott gondolatokat, melyek hűen kifejezik iskolánk szemléletét is.
Thomas Gordon így határozza meg az ideális viszonyokat az iskolában: „A tanár-diák kapcsolat megfelelő, ha jelen van benne a nyíltság, tehát mindkét fél őszinte egymással. Szerepet kap a törődés, melynek során egymás értékeit figyelembe veszik és kiemelik, kialakul a kölcsönös függés. Figyelemmel tekintenek egymásra, hogy mindkét fél igényei kielégüljenek. Ha mindez megvalósul egy osztályban a tanárok és diákok között, eredményesebbé válhat a tanítás, jobb hangulatot biztosít a tanórák során.”
Christopher M. Clark kutatásaiból az alábbi jó tanácsot adja a pedagógusoknak: „Mindegyik más, mint ön, de értéket képvisel, kívánja, hogy komolyan vegye. Az ön megbecsülése irántuk és nyíltsága ahhoz, hogy tanuljon tőlük, a tanítás munkáját egy igazi kapcsolattá, és nem akaratok ütközésévé teszi.”
Suplicz Sándor világít rá talán a legtisztábban és legmélyebben e kapcsolat lényegére: „Pedagógusként egyszerre vagyunk emberek és tanárok. Kapcsolatunk a tanítványokkal ekként két ember, illetve egy tanár és egy diák kapcsolata. Akkor remélhetünk jó viszonyt, ha emberként egyenrangúnak tekintjük diákunkat, és elfogadjuk olyannak, amilyen, ugyanakkor tanárként, az egyenlőtlen viszonyunkban egyértelműen meghatározzuk a szerepünkből származó feladatait, az elvárásunkat, az együttgondolkodás kereteit, amit aztán kölcsönös élményként élünk meg.”
Szép megfelelője ennek a gondolatnak Heim Ginott, jacksonwille-i plébános konklúziója, aki problémás gyerekekkel foglalkozva rájön, hogy akkor tud eredményes lenni, ha szigorú az elfogadhatatlan cselekedetekkel szemben, de megértő a gyerekek érzéseivel kapcsolatban.
És mi?
A ViTT megalkotói szerint a gyerek nem rossz, hanem rossz döntést hozott egy adott helyzetben. Az egész módszer arról szól, hogy megteremtsük a lehetőséget arra, hogy a jó mellett dönthessen. A ViTT most nekünk tanároknak is megteremtette ezt a lehetőséget. Nem csak a gyerekeknek segít jól viselkedni, de nekünk is jó pedagógussá lenni.
A ViTT nem véletlenül bukkant fel iskolánkban. Meggyőződésünk szerint messze elkerült volna bennünket, ha mi magunk nem vagyunk fogékonyak a szellemiségére, ha nincsenek meg intézményünkben azok a pedagógiai gyakorlatok, amelyeket a módszer megkövetel. 25 évünk alatt, a kezdetektől bennünk lappangott ez a szemlélet, s csak idő és a körülmények megérésének a kérdése volt, mikor válik egy az életünket segítő, befolyásoló rendszer részévé.
A családias jelző mögött mindig valódi, nagyon szoros emberi kapcsolatok húzódtak. Sírva ballagó nyolcadikosok, felsőseink ölében ücsörgő kisdiákok, együtt játszó kicsik-nagyok, hosszan lehetne sorolni. A dicsérő szó sem volt ritka vendég közöttünk, és számos kísérletet tettünk a jutalmazásoknak is valamiféle keretet teremteni. Nehézségeink közepette sem adtuk fel a törekvést arra, hogy mosolyt csaljunk diákjaink arcára, hogy vidámság járja át iskolánkat.
Igazi paradicsom volt mindig is a mi kis világunk. Büszkék voltunk rá, megbecsültük, igyekeztünk vigyázni rá. Szeretetben éltünk. Jó volt nekünk itt, és azt szerettük volna, hogy mindig így maradjon. Ez a lelkület eredményezte végül a ViTT bevezetését.
