Híreink

És a hajó megy…

Kedves Szülők!

Élményekben, eseményekben gazdag hetet tudhatunk magunk mögött.

Nagy sikert aratott zenei projektünk, a „Kézdis Karanténos Kápszong”, mely ahhoz képest, hogy egy kis falu még kisebb iskolájában született, majdnem ezres megtekintésnél tart!

Szeretném itt is megköszönni és méltatni Ancsa néni és Erika néni lelkes munkáját! Egy igazi kézdis produkciót hoztak össze! Már formálódik egy még nagyobb léptékű terv, de erről majd később árulunk el csak részleteket.

Az online órák is sűrűsödnek, immár a szülőknek is kiküldött órabeosztások szerint, s természetesen a továbbiakban is megtartjuk ezt a jószokásunkat.

Itt használom ki az alkalmat, hogy a tanárnénik, és Tomán tanár úr nevében megköszönjem azt a sok-sok elismerést, köszönő szót, melyeket a szülőktől kaptunk az elmúlt hetekben.

A karantén első pillanatától a legfontosabb feladatunknak tekintettük az ismeretlen helyzetben a segítségnyújtást a gyerekeknek és szüleiknek. Reméljük, mindenki érzékelte igyekezetünket, s természetesen a továbbiakban is számíthatnak ránk mindenben. Eddig is igaz volt, és ezután is az lesz: Együtt sikerülni fog!

A közös felsős online testnevelés óra a szülőknek is nagyon tetszett, ezen a héten akár aktív résztvevőként is csatlakozhatnak a gyerekekhez!

A minden újra fogékony alsós tanító nénik is fontolgatják az online tesi órát, mindenesetre Tomán tanár urat már leszerződtették, így a kicsik is számíthatnak valami meglepetésre a héten!

Örömmel újságoljuk el, hogy nagyszerű nyolcadik osztályunk valamennyi tanulóját felvették abba a középiskolába, ahová jelentkeztek. Ha valakik, ők biztosan nagyon megérdemelték ezt a sikert, gratulálunk nekik!

Közben persze a digitális távoktatás is folyik tovább, egyre zökkenőmentesebben. Megdolgozott a rutinnak ezért a jóleső érzéséért diák, szülő, pedagógus egyaránt, úgy gondolom, mindenki büszke lehet magára.

A lendületet igyekszünk megtartani a gyerekekben, de továbbra is kérjük a szülőket, segítsék munkánkat, azzal a lankadatlan odaadással, türelemmel és kitartással, ahogy eddig tették, már csak azért is, mert közeleg a tanév vége, a számonkérések pedig valószínűleg gyarapodnak.

Végül a hogyan továbbról szeretnék szólni. Pár napja tudjuk, hogy májusban még digitálisan folyik tovább az oktatás. Ez az egyetlen biztos információnk a jövőről, aminek ismerete azért egyértelműen megkönnyíti a munkánkat, így lehet tervezni, gyakorlatilag egy hónapra előre tudjuk, mire számítsunk.

Ezen kívül azonban semmit nem tudunk a júniusról, a tanév végéről, a ballagásról és a nyári táborokról. Teljesen felesleges lenne most bármilyen találgatásokba belebocsátkoznunk, okosabb, ha kis lépésekben haladunk, ahogy azt megfogalmaztuk már a legelején is.

Koncentráljunk az előttünk álló négy hétre, melyet bizonyosan online formában fogunk eltölteni. Már nem ismeretlen a terep, jól elboldogulunk, talán most már mindenki nevében kijelenthetem.

Szokásos zenei videónk pedig ma egyfajta üzenet, bátorítás a mai nap hőseinek, a most érettségiző diákoknak, akik ezzel a lépéssel kezdik meg hosszú vándorlásukat a nagybetűs életben.

Sok sikert kívánunk nekik, és természetesen minden kézdis diáknak és szülőnek is!

Legyen szép hetünk!

 

Baráti üdvözlettel,

 

Orosz Attila