Kedves Szülők!
Legyünk optimisták, merjük kimondani!
Mintha egy picike fény pislákolna a karantén sötétjében!
Az pedig tulajdonképpen nem is számít, hogy kintről szűrődik be, sejtetve az alagút végét, vagy pedig a mi éledező szívünk, reménykedő tekintetünk csillogása a fény forrása.
A lényeg, hogy egyre komfortosabbak mindennapjaink, s a lehajtott fejű görcsös küzdelmet magunk mögött hagyva, most már képesek vagyunk észrevenni, és élvezni is az élet apró örömeit.
Az otthon tanulás feladatai mellett így megjött a kedvünk a csapatépítős, lazítós projektekre is! , Olyan igazi „kézdis” dolgok ezek, melyekből süt az élet szeretete, közösségünk ereje, összetartozásunk nagyszerűsége.
Ilyen volt a Föld napja alkalmából készült montázsunk a bezöldült gyerekekkel, pedagógusokkal, s ilyen a ma bemutatásra kerülő másik két akciónk is.
Az egyikben – ahogy azt már megszokhattuk – tanárok, diákok egyaránt magukra öltöttek valamilyen népi, nemzetiségi hagyományokat őrző ruhadarabot, csatlakozva a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ „Tracht Tag daheim” címmel meghirdetett felhívására.
A másik mókánk pedig egy zenei produkció volt, melynek keretében egy ismert slágerre írtak nyolcadikosaink a kézdire és a karanténra aktualizált szöveget, amit aztán diákjaink és tanáraink közösen el is énekeltek, játszottak otthoni „stúdiójukban”.
Mindkét vidámságot a mai napon már megtekinthetik az érdeklődők itt a honlapon és a facebook oldalunkon is. Jó szórakozást kívánunk!
A digitális otthontanulás terén annyi változásra kell számítani, hogy tovább gyarapodik az online órák száma, ettől a héttől egy külön órarendben erről is tájékoztatjuk a felsősöket, így remélhetőleg nem maradnak le egyetlen felejthetetlen és kihagyhatatlan online óráról sem.
A dolgozatok, tesztek, felelések időszaka is beköszöntött, kérjük a kedves szülőket, amennyire csak módjuk van rá, segítsék gyermekeiket a számonkérésekre való felkészülésben.
Nem tudni, hogy mikor térhetünk vissza az iskolába, egyáltalán visszatérhetünk-e ebben a tanévben.
De az a picike fény immár kiolthatatlanul ott pislákol az életünkben.
A remény pedig egyre erősebben segíthet munkánkban, s talán marad érkezésünk átérezni ezeknek a napoknak a különlegességét, megélni furcsa szépségeit.
Olyan életélmény ez, melyről unokáinknak is mesélni fogunk.
Ne engedjük hát markunkból elillanni a most begyűjthető kincseket!
Kívánok sikeres kincsvadászatot minden családnak, erre a hétre is!
Baráti üdvözlettel,
Orosz Attila
Természetesen, a hagyományos videónk is a kincsvadászok harci kedvét hivatott erősíteni…