Kedves Szülők!
Figyelem, megjelent az ide általános iskolai beiratás rendkívüli szabályzata az Oktatási Hivatal oldalán!
A lényeget megpróbáljuk kihámozni belőle:
Az eddigi gyakorlattól eltérően, a járvány miatt a beiratás időszakát megnyújtották.
Iskolánk körzetében élő családok leendő elsőseinek szülei május 21-ig végezhetik el a beiratkozással kapcsolatos adategyeztetést, telefonos megkereséssel, illetve a Kréta felületén.
Mindkettőről még ezen a héten tájékoztatjuk a szülőket!
A rendelet azt is lehetővé teszi, hogy a gyermeket érintő szükséges dokumentumokat, nyilatkozatokat akár tanév elején is be lehet nyújtani. Erről is fogunk még tájékoztatást nyújtani.
A lényeg tehát az, hogy a körzetes tanulókat hivatalból automatikusan felvesszük, a szülők pedig május 21-ig vehetik fel a kapcsolatot az iskolával a beiratással kapcsolatos feladatok megbeszélése miatt.
Szeretném azonban arra kérni a szülőket, hogy jelezzék iskolánk számára a beiratási szándékukat korábban, április 20-ig, a 20 23 25 103-as telefonszámon! Előre is köszönöm!
A körzetünkön kívül élő családok április 6. és április 24. között irathatják be leendő elsős gyermekeiket.
Tekintettel azonban a helyzet kuszaságára, őket is arra kérem, hogy a fenti telefonszámon vegyék fel velem a kapcsolatot, hogy a további teendőket megbeszélhessük!
Előre is köszönöm együttműködésüket!
Orosz Attila
intézményvezető
Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola Szomor
https://www.oktatas.hu/…/aktualis_…/iskolai_beiratkozas_2020