Híreink

Maruzsa Zoltán szülőknek írt levele

Tisztelt Szülő/Gondviselő!
A koronavírus járvány elleni minél hatékonyabb védekezés érdekében a Kormány március 16-
ától elrendelte az iskolákban a tantermen kívüli, digitális munkarendre való átállást. Ezzel
kapcsolatban először is szeretném megköszönni Önnek, hogy ebben a mindannyiunk számára
nagy kihívást jelentő helyzetben helytállásával és támogatásával segíti gyermekét, gyermekeit
abban, hogy iskolai feladataikra, a tanulásra tudjanak koncentrálni.
Röviden szeretném tájékoztatni Önt az új munkarendre való átállás első hetének
tapasztalatairól.
Az átállást megelőző napok várakozása után az iskolák döntő többségében nagy lelkesedéssel
vágtak bele a tanulók és a pedagógusok is a tantermen kívüli, digitális oktatásba. Úgy látjuk, a
pedagógusok nagyon komoly aktivitást mutatnak az online platformokon, nagyon sokat
dolgoznak azért, hogy a veszélyhelyzet ellenére gyermekeinknek a lehető legtöbbet adják,
ezért mindannyian köszönettel tartozunk nekik. A tanulók számára is nagy élményt és tanulási
lehetőséget kínál az új módszer, bár sokaknak hiányzik az iskola és a barátok, köztük
olyanoknak is, akik esetleg eddig nem is szerettek oda járni. Ez érthető, ilyenkor látszik, hogy
az iskoláknak a tudás és a különféle kompetenciák átadásán túl milyen fontos szerepe van a
közösségek megteremtésében.
A tantermen kívüli, digitális munkarendre való átállást azzal is igyekszünk segíteni, hogy az
Oktatási Hivatal honlapján
(https://www.oktatas.hu/kozneveles/ajanlas_tantermen_kivuli_digitalis_munkarendhez/)
ajánlást tettünk közzé, amely rengeteg használható digitális tananyagot, a tanulók virtuális
együttműködését segítő internetes oldalt tartalmaz. Ezt az elmúlt napokban több százezren
nézték meg, amit nagyon köszönünk. Az ajánlás fejlesztése és bővítése folyamatos.
Az új munkarend első napjai azt is megmutatták, hogy az átállás a tananyag mennyiségét
jelentősen újra szabta, a felénk érkező jelzések szerint jelenleg néhol túl soknak tűnik, néhol
pedig a vártnál alacsonyabb az aktivitás. Ezzel kapcsolatban az Oktatási Hivatal honlapján
közzétett ajánlásban kértük a tanárokat, hogy figyeljenek oda a tanulnivaló mennyiségére, de
teljesen természetes, hogy kell egy kis idő, amíg a kiadott tananyag nagyságrendje mindenhol
beáll. Amennyiben Ön úgy érzékeli, hogy az Önök iskolájában aránytalanul nőtt a
korábbiakhoz képest a tanulnivaló mennyisége, kérem, ezt helyben egyeztesse a szülői
szervezet az iskola vezetésével.
A tanulás azonban nem csak digitális eszközökön történhet, hiszen feladatokat, olvasnivalót a
hagyományos tankönyvekből is fel lehet adni. Emellett az M5 tévécsatorna iskolatévé lett, és
minden nap a tanulásban segítséget jelentő műsorokat ad. Hisszük, hogy a digitális
tananyagok, a rendelkezésre álló digitális eszközök és a gyerekeknél lévő tankönyvek, a TV
adások és a központi módszertani segítség együttesen mindenki számára lehetővé teszi a
tanulást ebben a rendkívüli helyzetben.
Ahogyan a Kormány erre vonatkozó határozata is kimondta, amennyiben a szülő azt indokolt
esetben (például munkavégzése érdekében) igényli, a területileg illetékes tankerületi központ
megszervezi a kiscsoportos gyermekfelügyeletet.
Arról is tájékoztatom, hogy kértük az iskolák vezetőit az iskolapszichológusok feladatkörének
átgondolására és arra, hogy az előttünk álló időszakban telefonos vagy online megoldások
segítségével nyújtsanak mentális segítséget azoknak a gyerekeknek, akik nehezebben
birkóznak meg a tartós otthonlét, a bezártság, illetve a járvánnyal kapcsolatos megterhelő
hírek okozta lelki megpróbáltatásokkal.
Tisztelt Szülő!
Szeretném még egyszer megköszönni Önnek eddigi segítségét! A jelenlegi helyzetben nagyon
fontos, hogy gyermekeink élete a lehető legszervezettebben folytatódjon, hogy energiáikat és
figyelmüket a tanulásra fordítsák, és ebben minden támogatást megkapjanak. Ennek
fenntartása közös felelősségünk, amelyhez további kitartását és együttműködését kérem.
Egyúttal tájékoztatom, hogy a jövőben is igyekszem Önt tájékoztatni a tapasztalatokról és a
legfontosabb tudnivalókról.
Budapest, 2020. március 23.
Dr. Maruzsa Zoltán
köznevelésért felelős
államtitkár

Leave a comment