Híreink

D-Day – Az első hét

Kedves Szülők!

Nem mi választottuk életünk ilyen drasztikus megváltozását.

Kényszer alatt próbáljuk megőrizni méltóságunkat, létünk értelmét.

S így azért, minden – igyekezetekkel teli – napunk után is ott marad bennünk a kétely:

Jól tesszük a dolgunkat?

A választ persze majd az élet mondja meg, majd, egyszer…

Addig pedig tesszük a dolgunkat, mert méltóságunk, életünk értelmének megőrzéséhez ezt kell tennünk!

Véget ért az első távoktatásos hetünk.

Tantestületünk péntek este egy csodálatos hangulatú értekezleten átbeszélte a hét tapasztalatait, megfogalmaztuk a tanulságokat és természetesen meghatároztuk a következő hét feladatait.

Szeretném most megosztani a szülőkkel mindazokat az információkat, melyek szükségesek a jövő hét tervezéséhez, a lelki felkészüléshez, ráhangolódáshoz.

Bár áttekintettük a távolabbi lehetőségeket, beszéltünk lehetséges forgatókönyvekről, az értekezlet lényegi része a következő egy hétről szólt.

Tapasztalataink szerint a gyerekeknek sem könnyű alkalmazkodni a váratlan és gyors életmód változáshoz. Otthontanulás, összezártság a szülőkkel, beszorulás a lakás falai közé, teljesen új tanulási rendszer, érthetetlen történések az őket körülvevő világban, s legfőképpen, a kortársak, a barátok elvesztése, a velük való együttlét hiánya kavarta fel eddig nyugodt, biztonságos életüket. S közben még szüleiken is érzik, hogy valami nagyon nincs rendben…

Könnyen belátható, hogy a legtöbb segítségre, törődésre nekik van most szükségük, szüleik és tanáraik részéről egyaránt.

Jövő hétre vonatkozó döntéseiknél ezért elsődleges szempont az volt, hogy tovább ne forgassuk fel az eddig is teljesen megváltozott életüket.

A további változtatásokat is csak lassan, fokozatosan fogjuk bevezetni.

Jövő héten így tulajdonképpen marad az első héten kialakított munkarend!

A felsős diákoknak továbbra is három tantárgyuk lesz egy nap.

Alsósaink még a szülők segítségével tanulnak, ezért az ő kéréseiket is figyelembe véve, a tananyagot hét elején kapják meg, egész hétre vonatkoztatva.

Náluk a szülők dönthetik el, hogyan, miként fognak tanulni, de a tanító nénik a tananyagot ajánlva, segítségként, napokra lebontva küldik el, ami talán megkönnyíti a hét feladatainak a tervezését.

Alsósainknál nem határozzuk meg, hogy a nap folyamán mikor kell tanulni a szülőknek gyermekükkel, hisz nem egy családban a szülők dolgoznak, csak este érnek rá erre a feladatukra.

Önállóan tanulni képes felsős tanulóinknak azonban a jövő héttől kötöttebb lesz a tanulási rendje!

Nekik 9 órakor be kell jelentkezni osztályfőnöküknél, addigra meg fogják kapni az aznapi három tantárgy anyagát.

A kiadott munkák, feladatok megoldásait, tanulásuk ereményeit 14 óráig kell visszaküldeni az adott tantárgy szaktanárának!

Úgy is fogalmazhatunk, hogy felsőseinknek a tanítási nap 9-től 14 óráig tart!

További információ még, hogy számon kérő osztályzás még a jövő héten sem lesz, de a kiváló feladatmegoldásokra, munkákra egyre többször fognak jó jegyeket adni a tanárok.

Színesedni fognak a feladatok, az online tevékenységek is, jövő héten például az ötödik osztálynak videós matematika órája is lesz.

Apropó, videó. A nyolcadik osztályosoknak már volt video konferenciás osztályfőnöki órájuk, melynek tapasztalatai alapján a többi osztályban is megteremtjük annak a lehetőségét, hogy a gyerekek legalább így tudjanak együtt lenni osztálytársaikkal.

 

Kedves Szülők!

Tisztában vagyunk vele, hogy önöké a legnagyobb teher most.

Köszönjük szépen eddigi munkájukat, és szeretnénk kifejezni legmélyebb elismerésünket eddigi helytállásukért.

Kollégáim nevében ígérhetem, hogy mindenben számíthatnak ránk, bármikor kérjék segítségünket.

Szeretnék reményt lopni a szívükbe, hogy hinni tudják: sikerülni fog, a kezdeti nehézségeken úrrá leszünk, belerázódunk új életrendünkbe, s végül csodálatos, egész éltre kiható pozitív tapasztalatokkal gazdagodva folytatjuk majd életünket e nehéz időszak után.

Kérem, mosolyogjanak!

Baráti üdvözlettel,

Orosz Attila

Leave a comment