Híreink

Holnaptól, keddtől kezdődik a távoktatás!

Kedves Szülők!

Tantestületünk egy hosszú értekezlet során meghatározta az elkövetkező napok mikéntjét. Alábbiakról született döntés.

  • A jelenlegi állás szerint távoktatásra kell berendezkednünk, ami akár több hónapig is el fog tartani.
  • Ugyanakkor kapkodásnak helye nincs, kis lépésekben, mindig a következő feladatra koncentrálva haladunk
  • Az alsó és a felső tagozatos diákjaink távoktatását külön kezeljük.
  • Alsóban a szülőkkel tartjuk a kapcsolatot, rajtuk keresztül kapják meg a tanulók a tanulnivalót, felsőben a tanárok a diákokkal lesznek kapcsolatban, de a szülők betekintést nyerhetnek gyermekük tanulmányaiba
  • Az egész távoktatás során a szülőkre kiemelt szerep hárul, még a felsősök esetében is, ezért a szülők minél pontosabb, egyértelműbb, és teljesebb infomálásáért mindent meg fogunk tenni.
  • A szülőkkel való kommunikáció, üzenetváltás terepe minden osztályban az osztály messenger csoport lesz
  • Felső tagozaton az osztályfőnökök a szülői messenger csoportban a szülőkkel kommunikálnak, míg felsős osztályukkal az osztály messenger csoportban üzennek egymásnak.
  • Alsó tagozaton a diákokkal nincs közvetlen kapcsolata a tanítóknak, csak a szülőkkel, vagy rajtuk keresztül kommunikálunk, illetve rajtuk keresztül küldjük a tanulnivalót.
  • A távoktatás kezdeti terepe a kis lépések elvének jegyében az email platform lesz. Jelenleg ugyanis ez az a felület, amit azonnal és viszonylag jól tudunk használni. Később természetesen ebben lehet változás, de most az első hetekben a gyerekek emailen keresztül kapják meg feladataikat.
  • Holnaptól kezdődik a távoktatás, ami azt jelenti, hogy holnap már minden osztály megkapja a tanítótól, vagy a szaktanároktól a napi tanulnivalót.
  • Alsó tagozaton napi két órát javasolnak a tanítók, lehetőleg 10-től 12 óráig.
  • Felső tagozaton három tantárgyból kapnak anyagot a diákok, ezt ők úgy osztják be, ahogy nekik megfelelő.
  • Az órarendeket, alsóban a napirendeket az osztályfőnökök fogják a saját kommunikációs csatornájukon eljuttatni az osztályuk tagjainak, vagy szüleiknek.
  • A Kréta felületet az oktatás során nem használjuk, a bizonytalan működése miatt!
  • Fontos! Az iskolai szintű fontos leveleket, információkat megjelentetjük a Krétán, de a biztonság kedvéért az iskolai honlap hírek menüjében is. Kérem a szülőket, a honlapot ezért kísérjék figyelemmel!
  • A szülőket arra is kérem, hogy telefonjukat, laptopjukat állítsák úgy be, hogy értesülhessenek a változásokról, üzenetekről, stb.
  • Kérem, mondják el a gyerekeknek, hogy az első időszakban nem lesz dolgozat, feleltetés, így nem lehet rossz jegyet szerezni, viszont az otthoni munkájukat ellenőrizzük, számon tartjuk és jutalmazzuk is. És ugye, mondanom sem kell, hogy a kötelezőnek megjelölt feladatok kötelezőek aznapra!
  • A mai nap legfontosabb feladata, hogy felsőben a diákok hozzanak létre egy olyan gmail fiókot, aminek címében szerepel a nevük, és azt a címet küldjék el osztályfőnöküknek, aki egy google csoportot fog létrehozni. Itt folyik majd a távoktatás.
  • Alsós gyerekek esetében a szülőnek kell -vagy a saját vagy egy újonnan létrehozott- gmail fiókot elküldeni a tanítónéninek, hogy azokból hozzon létre google csoportot.
  • További egyéb jótanácsokkal is fogunk majd szolgálni, de a felkészülés segítése érdekében ezt a levelet most megosztjuk a szülőkkel.
  • Kérdéseikkel az osztályfőnököket keressék mind a felsős tanulók, mind az alsós szülők!
  • Mára tehát a feladat a gmail fiókok létrehozása!

 

Leave a comment