Idei hetedikeseinkkel is részt vettünk a Határtalanul programban, Szerbiába és Románia látogattunk el.
Az utazást megelőzően egy felkészítő órán vettek részt a diákok ahol megismerkedhettek az elcsatolt országrészek történelmével, területével és az ott élő magyarsággal.
- április 20-án reggel 7 órára volt kitűzve az indulás, ami szerencsésen meg is történt, de csak a határig volt eseménytelen az utunk. Ott hamar kiderült, hogy egy útlevéllel kevesebb áll rendelkezésünkre, mint amennyit a létszám megkövetelne, így Viktor bácsi 5 órát várakozott a feledékeny diákkal, majd később Szabadkán csatlakoztak a csoporthoz. A szabadkai városnézés előtt az osztály a Palicsi-tó partján található nevezetességeket látogatta meg.
Második napon Pétervárad erődjét tekintettük meg ahol a föld alatti alagútrendszerben sétáltunk egy nagyot, majd Belgrád felé vettük az útirányt, ahol a Nándorfehérvári várat jártuk be.
Harmadik nap a legizgalmasabb és legszebb része indult a kirándulásunknak, ekkor a Kazán-szorosba látogattunk el, sajnos hajóra szállni nem tudtunk a viharos szél miatt.
Negyedik napon léptünk át Romániába, ahol az ország legrégebbi vasútállomásán, Oravicabányán szálltunk fel az erdei vasútra, amivel 2 órát utaztunk hegyek-völgyek között, kanyarokkal, viaduktokkal és alagutakkal tűzdelt utunk során.
Ötödik napra maradt az aradi vértanúk emlékművének megkoszorúzása, ezután már hazafelé vettük az irányt.
Zárásként egy értékelő óra keretében megmutattuk utazásunk legizgalmasabb részeit az itthon maradt többi diáknak, amit fotók és sztorik kíséretében tettünk meg.